Kedves Látogatóm!

Örülök, hogy megtaláltál! Ha itt jársz, okkal jársz itt. Remélem találsz válaszokat, vagy talán rátalálsz a megfelelő kérdésekre, amelyeket tovább boncolgatva eljuthatsz a megoldáshoz. Kérlek engedd meg, hogy tegező formában írjak, természetesen magában foglalva minden tiszteletemet. Hiszem, hogy mind EGYek vagyunk, ugyanazokon a fájdalmakon, tanulásokon, örömökön megyünk végig életünk, életeink során. Magam is a tanulok minden nap, mindannyian tanulunk minden nap. Tovább olvasom

Üdvözöllek!

Hová tűnt a gyermek?

A bennünk élő Belső Gyermek
Ki összeszedetten, ki harcosan, ki békésen, ki lazán, mindannyiunk a maga módján éli meg mindennapijait, felel az őt érő napi kihívásokra. Felnőtt létünket naponta csiszoljuk egyre túlélőbbé, egyre inkább igazodunk a magunkra rótt szerepekhez, próbálunk tökéletesen belesimulni a magunknak megálmodott szerepruhákba. Kívülről mutatós, talán még strapabíró is, miért érezzük egy idő után úgy, hogy a jelenlegi jelmezünk inkább szorít, néhol szűk, vagy egyáltalán nem a mi színvilágunk?
Miért érezzük néha úgy, hogy a felnőtt életünk, még ha kívülről nézve talán irigylésre méltó is, nem a mienk? Miért van az, hogy néha, amikor elcsendesülünk és körülnézünk életünk színpadán, amit végül is mi rendeztünk be, megdöbbenünk: Én nem is ezt akartam!
Emlékszel még arra, milyen volt a gondtalan gyermekkor? Milyen volt az időt nem figyelve valamibe belemerülni? Vagy a legnagyobb beleéléssel bújócskázni? Vagy sokáig nézni a hangyákat a fűszálak takarója alatt?
Állj meg egy pillanatra! Ne csak emlékezz! Öleld magadhoz a Belső Gyermekedet, találkozzatok újra, hogy mindezek az érzések a felnőtt életedben is megjelenjenek. Mert a zihálva futkározó, homoktól piszkos talpú, szétszakadt ruhás, álmodozó, csokitól maszatos szájú kisgyerek ott vár a vastag könyvek, az öltöny, és az ébresztőóra mögé bújva, és csak azt várja, mikor emeled magadhoz, hogy onnantól kezdve meghalld hangját, hogy örökbe fogadd őt, hogy érezd mi jó neki. Mert ez a kisgyerek TE MAGAD VAGY!
Az az igazság, hogy legtöbben elvesztettük a kapcsolatot a bennünk élő Belső Gyermekkel. Belső Gyermekünkkel, akik egykoron mi voltunk, tele tűzzel, kreativitással, megtántoríthatatlan akarással, és rácsodálkozással az életre. Valaha mindannyian tudtuk, miért érkeztünk ide, mi a dolgunk ebben az életben. Spontán megérzéssel, mindig a számunkra legmegfelelőbb megoldást választva. Minden egyes sérüléssel, amit a Belső Gyermekünk elszenvedett, halványult a fénye, és lassan elhagytuk őt, így biztosítva magunkat attól, hogy a sérüléseket nap mint nap lássuk, egyúttal így szakítva el magunkat, a kreatív, vidám, játékos Belső Gyermekünktől. A valaha elhagyott, megsebzett Belső Gyermek alakítja hitrendszerünk alapját. Hiába gondoljuk, hogy felnőtt énünk hoz felelős döntéseket bizonyos helyzetekben, tudat alatt mégis Belső Gyermekünk alakítja döntéseink magvát.
Sokan már nagyon régóta magára hagytuk Belső Gyerekünket, nem biztos, hogy az első hívó szóra előjön, és az sem biztos, hogy felnőtt énünk könnyen szót talál vele. Hagyjunk időt, hangolódjunk rá, és kitartással megtörténik a nagy találkozás. A kineziológiai oldás során még könnyebb felvenni vele a kapcsolatot és meggyógyítani őt (Magunkat).
Azért még üzen
Honnan tudni, hogy a Belső Gyermek ott várakozik valahol a benső valónkban? A természetes vagy csodagyerek egyszerre megjelenik, ha találkozunk egy régi baráttal, ha mélyről felnevetünk, ha spontán alkotunk, rácsodálkozunk valamire, de ha csodáló pillantásokat kapunk, az is a belső gyermekünknek szól.
Honnan látszik, hogy a megsebzett gyermek jelen van?
Ha a Belső Gyermekünk fejlődése elakad, ha elnyomja érzéseit, különösen a haragot és a sértettséget, akkor olyan felnőtté válik, akiben egy megsértett, mérges gyerek lakik. Ez a gyerek spontán módon összezavarja a felnőtt viselkedését.A megsebzett belső gyermek alakítja ki hitrendszerünk magvát.
Amíg nem védelmezzük meg ezt a múltban elhanyagolt Belső Gyermeket, az folyton ki fogja élni magát, és zavart okoz felnőtt életünkben.

Íme a módok, ahogy szabotálhatja életünket el elhanyagolt Belső Gyermek:
Ko-dependencia (mástól függés)
Offenzió (támadó viselkedés)
Nárcizmus (önimádat)
Túlellenőrzés
Acting out, acting in (kiélés kifelé, befelé)
Mágikus hiedelmek (ha zöld taxit látok, aznap nem érnek rossz dogok..)
Intimitás zavar
Nem fegyelmezett viselkedés
Addikció (szenvedélybetegség vagy kényszeres viselkedés)
Logikátlan  gondolkozás
Üresség (tartalomnélküliség, közöny, depresszió)

A megsebzett gyermek viselkedésmódjához tartozik a dühroham, vagy a túlzott udvariasság, engedelmesség, a gyerekes hangon való beszéd, a manipulálás , duzzogás.
A kineziológiai oldás során korregresszióval ( életünk egy korábbi időpontjának feltárásával) visszajutva, találkozhatunk belső gyermekünkkel, felfedhető, hol alakult ki az adott hitrendszer, és e hitvilág közvetlen átalakításával korrigálhatjuk azt.
Ha bármelyiket felfedezed a saját életedben, talán itt az ideje, hogy újra kapcsolatba lépj elhagyott Belső Gyermekeddel, és gyógyítsd sebeit.

Találkozz a belső gyermekkel a kineziológiai oldás során

A kineziológiai teszt segítségével meg tudjuk nézni, hogy a jelenben felmerülő probléma, az életed során mikor jelentkezett már korábban, mikor történt olyan blokk, ami a mai napig hat. Ilyenkor az érzelmi stresszoldás technikájával oldjuk a múltbéli helyzetet, az akkori negatív szituációt képzeletben pozitívvá alakítjuk. Leginkább ilyenkor találkozunk a Belső Gyermekünkkel az oldás során, mindig annyi idős korában jelenik meg lelki szemeink előtt, amit ad adott probléma megkíván. Ekkor tudunk "közvetlen" kapcsolódni Belső gyermekünkhöz, ilyenkor tudunk leginkább üzenni neki, megnyugtatni akár "örökbe fogadni" őt. Minél többször találkozunk a belső Gyermekünkkel, annál könnyebb lesz meghallani hangját a "felnőtt életünkben".

Íme néhány tipp hogyan találkozhatsz Te is a benned élő Belső Gyermekkel:

1.     Gondolj vissza a gyerekkorodra. Mi volt a kedvenc időtöltésed? Királylányokat rajzoltál? Vagy várat? Vagy a kedvenc mesédet nézted? Vagy a játszótéren a homokba rajzoltál, homokvárat építettél? Hintázni szerettél? Vagy csúszdázni? Próbáld újra! Tedd el a szigorú felnőtt szülő énedet, és most tényleg próbáld ki milyen érzés a régi kedvenc dolgaid újraélése.
Javaslat: Vegyél elő egy képet a gyermekkori önmagadról, egy nyugodt félórában nézd ezt a képet, gyertyát is gyújthatsz, és ekkor visszagondolva a régi időkre írd össze a kedvenc foglalatosságaidat. Ha megvan, egyet válassz ki, és éld újra!
2. Hagyd abba az aggodalmaskodást! A gyerekek gondtalanok! Akármilyen körülmények között is cseperednek az ösztönös hozzáállásuk mindig optimista és pozitív. Úgy gondolod, hogy ha eleget aggódsz a dolgok miatt, azok majd rendben mennek, és ha már nem aggódsz eléggé feje tetejére áll a világ? Engedd el az félelmeidet, és nézd meg mi történt? Megy minden magától? Meglepődsz majd, amikor látod, hogy a dolgok márpedig működnek úgy is, ha nem aggodalmaskodsz rajtuk. Lehet, hogy ez megerősít abban, hogy pár lépés távolságból szemléld a körülötted lévő világot.
Feladat: Gondold végig, mi miatt aggódsz mostanában. Lehet banálisnak tűnő dolog is (pl. a gyerek bepakolta rendesen az iskolatáskáját? bezártam az ajtót? van otthon elég kenyér? Jól fogok szerepelni a megbeszélésen?..stb)
Válassz egyet ezek közül, és mondogasd magadban: "minden a legnagyobb rendben lesz", és mikor jönnek az aggasztó gondolatok, próbálj rögtön másra gondolni. Van erre egy régi mondás: Úgy még nem volt, hogy valahogy ne lett volna!
3. A gyerekek képesek arra, hogy valamibe nagyon mélyen bevonódjanak, és ugyanazzal az intenzitással gyorsan tovább is lépjenek. Próbáld ki te is! Add át magadat teljesen az érzéseidnek. Ne szégyelld azokat, és ne hibáztasd magad, ha valami „nem odaillőt" érzel. (Nem szabadna így éreznem..."). Ha megengeded magadnak, hogy teljesen elfogadd az érzéseidet, anélkül, hogy leakadál azon, hogy azok mennyire helyesek vagy nem, sokkal könnyebben el is tudod azokat engedni.
4. Utánozd a „külső" gyerekeket! Ha van gyereked, egyszerűen csináld azt, amit ők is csinálnak. Játssz velük, de ne csak megfigyelőként, hanem a játszótársaság teljes jogú tagjaként. Hintázzatok, bújócskázzatok. Nézd a világot az ő szemükkel. Építsetek homokvárat, sarazzatok, légy maszatos, fújjatok buborékot, ugrókötelezzetek, egyetek pattogatott kukoricát. GYEREKESKEDJETEK!
5. Hagyd abba a kalória számolgatást!  Engedd meg magadnak, hogy elnyalj egy fagyit. Emlékszel még milyen nyalókáért könyörögtél Anyukádnak az oviból hazafelé menet? Vegyél most egyet magadnak! Ha örömödben, fagyizás után futkározni támadna kedved, a kalóriák miatt sem kell aggódnod!
6. Sose mondd: „Túl öreg vagyok már hozzá". Inkább így: Közép -ifjúságomat élem!
7. Változtasd játékká a házimunkát!
Gödröt kell ásni a kertben? Sarazz!
Nagytakarítást tervezel? –Táncolj közben a kedvenc zenédre
Festeni kell? – rajzolj vicces figurákat a falra, vagy írhatsz csúnya szavakat is, úgyis lefested utána!
Havat kell lapátolni?- Építs hóembert!
Kerti munka vár?- Most igazán megengedheted magadnak, hogy jó koszos legyél.

Mindig lassan érkezz vissza a felnőttek világába!
Emlékezz arra, hogy mire tanított a felszabadult gyerekeskedés. Tanuld meg, hogyan varázsolhatod magad elé a régi gyerekkori emlékeidet, mert ezek a kapcsolódások gyógyítják, és magabiztosabbá teszik a Belső gyermeket ezáltal Téged is.
SZÉP TALÁLKOZÁST KÍVÁNOK!

Hová tűnt a gyermek?

Hová tűnt a gyermek?

Stresszoldás gyerekeknek
Stresszoldás gyerekeknek

Mit jelent a stressz?

A stressz és a különböző stresszek jelentése, fogalma és oldása. Stresszkezelés. Hogyan védekezzünk a stressz ellen a kineziológia módszerével?

Korunk civilizációjában szinte alig akad ember, aki ne ismerné a stressz fogalmát. A hétköznapi párbeszédeinkben is többször felüti a fejét a stressz megnevezés: "Ez egy stresszes időszak", "túl sok stressz ért ma", " Ne stresszelj már", stb.

A stressz eredetileg a szervezetnek az ingerekre adott nem specifikus válaszát jelölő orvosi szakkifejezés volt. Mai értelmében azonban jelentése nagyjából „folyamatos feszültség" vagy „tartós idegesség" mely rendszerint egy vagy több állandó negatív ingerre adott tartós válaszreakció a szervezet részéről. A tartósan fennálló stressz akár komoly egészségkárosodást eredményezhet, mivel gyengíti a szervezet ellenállóképességét.... Tovább olvasom>

Szorongás. Stressz. Depresszió.

Szorongás. Stressz. Depresszió.

Tallózgatunk
Kimenő
Kineziológiai oldás Budapesten

Az Újlipótvárosban, közel a belvároshoz, a lüktetéshez, mégis egy olyan helyen, amit az ott lakók "falunak" hívnak, a Tátra utca 24. alatti kis üzlethelységben rendeztem be a "Vetyengőt", ahol néhány órára ki tudod magad szakítani a mindennapi pörgésből, ahol csak TE vagy a középpontban, ahol tényleg fontos, hogy Te hogyan érzed magad.

Budapest nagyváros, ennél fogva gombamód szaporodnak az életmód centrumok, wellnes központok, kozmetikák, fodrászatok. Mind a kedves Látogató "jobb létét" tűzte ki céljául. Legtöbbjük gyors változást ígér, ahol csak a "külső" segítők munkája adja  a vágyott jó érzést. Ha eljössz Hozzám, egy meghitt, csendes kis helyen találod magad. Nincs masszázsfotel, és uborkapakolás, és sajnos nem tudok "instant" boldogságcseppeket adni a gyors javuláshoz.

Viszont van egy kényelmes székem, amiben ellazulhatsz, meg tudlak kínálni egy finom teával, és gyertyafény mellett, a kineziológia csodálatos módszerének segítségével el tudunk indulni egy önismereti fejlődési úton, ahol leginkább a TE befektetett munkád és energiád lesz a siker kulcsa. Ezekben az órákban egészen biztosan Te vagy a főszereplő, és nagyon is aktív részese a munkánknak.

blokkpont oldás

kérj időpontot!

blokkpont@gmail.com

info@kineziologia-stresszoldas.hu

A kineziológia egy alternatív, holisztikus módszer, amely érzelmi stresszek oldásával energetikai egyensúlyt hoz létre a testben, ezzel aktivizálja az öngyógyító mechanizmust.

A kineziológia alternatív és komplementer jellegű, pedagógiai és pszichológiai elemeket is tartalmazó készség-, képesség-, és személyiségfejlesztõ prevenciós jellegû holisztikus módszer. A kineziológus tanácsadó segíti Ügyfelét életmódja, életvitele, életszemlélete megújításában, testi-lelki-érzelmi egészsége megõrzésében, a betegségek megelõzésében és gyógyításában, az öngyógyítás folyamatában, a betegség mögött álló problémák feltárásában, a rehabilitációban, személyiségfejlõdésében, a minõségileg jobb élet elérésében. Ennek érdekében kineziológiai módszerei melletti, mentálhigiénés, pedagógiai, szociológiai, pszichológiai módszereket alkalmaz. A kineziológia - mint holisztikus egészségügyi rendszer - az önbizalom, az öngyógyítás, önfejlesztés lehetõségét, eszközeit adja kezünkbe, s emellett hatékonyan befolyásolja testünk energia-áramlását, s egyre nagyobb teret hódit a lelki egészség helyreállitásában.

A Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia©® (TEK©®) egy olyan speciális kineziológiai rendszer, mely nem csak azt vizsgálja, hogy a testünk energetikai rendszérében hol történt az elakadás, hanem négy idõsíkban - jelenben, - korregresszióban, - generációban, - és egyéb dimenziókban azt is, hogy mikor történt az adott blokk. Így gyakorlatilag a legteljesebb kezelési lehetõséget biztosítja az Ügyfél számára. tovább olvasom

Kineziológia